ELTE Közigazgatási Jogi Diákköri Konferencia 2011. november 11.

2011. november 11-én az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi Tanszéke diákköri konferenciát szervezett a Közigazgatási hatósági eljárásjog témakörével foglalkozó hallgatók számára. A PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkörét Kaló Bianka és Pál Emese képviselte, a hallgatókat Dr. Bencsik András egyetemi tanársegéd kísérte el a rendezvényre.

Pál Emese az újjászerveződő közigazgatási bíráskodás fontosabb szervezeti kérdéseiről tartott előadást, amelynek keretében érintette a közigazgatás felett kontrollt gyakorló bíróságok szervezeti megvalósulására vonatkozó európai modelleket. Ezután részletesen áttekintette a jogintézmény hazai történetét, különös részletességgel vizsgálta a Magyar Királyi Közigazgatási Bíróság működését, az akceptálható következtetések levonása után pedig - az új törvényjavaslatot is figyelembe véve - javaslatokat fogalmazott meg a továbbfejlesztésre vonatkozóan.

Kaló Bianka a délután folyamán tartott előadást a hatósági eljárásban megnyilvánuló közvetítő tevékenységről, közelebbről a hatósági közvetítőre vonatkozó szabályozást vizsgálta meg. Először a Ket-ben szereplő "hatósági közvetítőre" vonatkozó korábbi és hatályos szabályozást hasonlította össze, majd érintette a jogi szabályozásban bekövetkezett és tervezett változtatásokat. Ezt követően értékelte a kirajzolódó rendszert, majd törekedett javaslatok megfogalmazására.
Összességében megállapítható, hogy a PTE ÁJK hallgatói színvonalas, érdemi kérdéseket firtató előadást tartottak a rendezvényen, sikerrel képviselték a PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkörét. Mindkét résztvevőnek szívből gratulálunk a nívós szerepléshez!

