MEGHÍVÓ

az Alkotmányjogi és Infokommunikációs Jogi Tudományos Diákkörök Interdiszciplináris Együttműködése által szervezett programzáró konferenciára

Tisztelt Kollégák, kedves Hallgatók!

Szeretnénk meghívni Önöket a Karunkon működő Alkotmányjogi és Infokommunikációs Jogi Tudományos Diákkörök Interdiszciplináris Együttműködése által szervezett programzáró konferenciára, amelyen a diákkörben tevékenykedő, 10 hallgatónk mutatja be a Nemzeti Tehetség Program támogatásával folytatott kutatásának eredményeit. A konferencián elhangzó – alapjogi, alapjogvédelmi, adatvédelmi, továbbá sajtószabadság témakörökben született tanulmányok bemutatását szolgáló – előadások az NTP-TDK-11-B-0086 számú, „Az új alkotmányos berendezkedés hatásai az alapjogi rendszerre” című pályázat keretében megvalósított, tudományos kutatómunka eredményei.
A rendezvényt 2012. június 25-én hétfőn 14 órától, a Z318-as teremben tartjuk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!