PostHeaderIcon Közigazgatási Jogi Tanszék hírei

PostHeaderIcon Összefoglaló a Jövő Közigazgatásáért Alapítvány legutóbbi kuratóriumi üléséről

Elnök az „1. napirendi pont: Tájékoztató a legutóbbi kuratóriumi ülés óta eltelt időszak eseményeiről” összefüggésben rámutatott arra, hogy az előző Kuratóriumi üléseken elfogadottaknak megfelelően végzi tevékenységét az Alapítvány.

Elnök a „2. napirendi pont: Az új civil törvény alapítványokat érintő rendelkezései” napirendi pont vonatkozásában tájékoztatta a Kuratóriumot arról, hogy az Alapítvány alaposan elemezte az „új civil törvényt” és az ahhoz kapcsolódó jogszabályokat, valamint arról, hogy az Alapítvány szervezete és működése összességében megfelel az új szabályozásnak.

Elnök a „3. napirendi pont: A 2012. év hátralévő részében felmerülő feladatok, támogatások” napirendi pont vonatkozásában rámutatott, hogy az Alapítvány folytatni kívánja a korábbi tevékenységét. Ismertette a 2012. évre vonatkozó szakmai terveket, így a KÖSZ Baranya megyei tagozatával közös szakmai tanácskozás megszervezését, november végéig valamelyik leendő járás-székhely településen szakmai kirándulás szervezését aktuális közigazgatási kérdésekről, szemináriumi szakmai kirándulások támogatását.

Elnök a „4. napirendi pont: Tervek a 2013. évre” napirendi pont vonatkozásában a jövő évi kiemelt rendezvényekkel kapcsolatban tett javaslatát követően kialakult vita után a Kuratórium döntött arról, hogy tavasszal szakmai tanácskozás keretében ünnepli az Alapítvány megalakulásának 20. évfordulóját, támogatja a tavaszi diákköri kirándulást, támogatási összeget különít el a 2013. évi OTDK-n bemutatásra kerülő közigazgatási témájú dolgozatok valamelyikének esetleges támogatására, az Alapítvány bekapcsolódik a Kar 90. évfordulója alkalmából rendezendő rendezvény-sorozatba a „Szamel ösztöndíj” átadásával, az oktatók szakmai tanácskozáson történő részvételének támogatására, könyvvásárlásra és egyéb költségekre pénzösszeget különít el a Kuratórium.

A Kuratórium az „5. napirendi pont: a 2013. tavaszán kiírandó Szamel Ösztöndíj” napirendi pont keretében döntött a „Szamel Lajos Tudományos Ösztöndíjról”.

Elnök a „6. napirendi pont: Pénzügyi helyzetünk” keretében rámutatott arra, hogy az Alapítvány pénzügyi helyzete stabil, a lekötött pénzeszközökön az Alapítvány nem változtat.

Elnök az „Egyebek” napirendi pont keretében tájékoztatja a Kuratóriumot arról, hogy Bodnár Imre a kuratóriumi tagságáról történő korábbi lemondását felfüggesztette azzal, hogy e kérdésre az Alapító okirat esetleges módosításával együtt térjünk vissza.

A Kuratórium következő ülését 2013. márciusában tartja.

 

PostHeaderIcon Köszönetnyilvánítás

A Jövő Közigazgatásáért Alapítvány Kuratóriuma ezennel közzéteszi, hogy 2012-ben az SzJA 1%-ának részére történő felajánlásaiból 103.000 Ft-ot kapott. A támogatóknak ezennel köszönetét fejezi ki, egyúttal kéri őket, s mindazokat, akik egyetértenek az Alapítvány célkitűzéseivel, hogy lehetőségeik szerint támogassák a jövő közigazgatását.

 

PostHeaderIcon Fülöp Péter a DOSz köztestület elnökhelyettese

Tanszékünk doktoranduszát - Fülöp Pétert - 2012. december 19-én ELTE BTK-n, az Nftv. szerinti  Doktoranduszok Országos Szövetsége alakuló küldöttgyűlése egyhangú szavazással az országos érdekképviseleti szervezet általános elnökhelyettesévé választotta.

 

PostHeaderIcon Fábián Adrián előadása a jegyzői hatáskör átalakulásáról

Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető, egyetemi docens a Kalocsai Városi Bíróságon tartott előadást a jegyzői hatáskör átalakulásáról.

 

Módosítás: ( 2012. november 25. vasárnap, 22:18 )

Bővebben...

 

PostHeaderIcon RODOSZ Konferencia Kolozsvár

Fülöp Péter doktorandusz 2012. november 8-11. között Kolozsváron tartott előadást "A doktorandusz érdekképviselet múltja, jelene jövője" címmel a RODOSZ XIII. nemzetközi konferenciáján.

 

PostHeaderIcon Dr. Bencsik András előadása az „Erkölcsi kérdések a 21. században” című konferencián

Dr. Bencsik András egyetemi tanársegéd, a "Jövő Közigazgatásáért" Alapítvány Kuratóriumának tagja 2012. november 10-én a PTE BTK Filozófia Tanszéke, a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, az ETHOSZ Egyesület, a Pólusok Társadalomtudományi Egyesület, a PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke, a PTE ETK Egészségfejlesztési és Népegészségtani Tanszéke és az MTA PAB Filozófiai Munkabizottsága által szervezett "Erkölcsi kérdések a 21. században" című interdiszciplináris konferencián előadást tartott "Erkölcs és közigazgatás" címmel.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 8